MULTIKULTÚRA

MENÜ

 

                                                       

Magamról

Hortolányi Anikónak hívnak, 1975 augusztus 4-én születtem Budapesten. A gimnáziumi évek alatt kezdtem el foglalkozni a fényképezéssel. Érettségi után  3 év tanulás következett két fotós iskolában, utóbbi a Múosz fotóriporter szaka volt. Nagyon vonzott a sajtófotó területe, hatalmas kíváncsisággal vetettem bele magam a fotózás rejtelmeibe. Tanuló éveim kezdetén már az Esti Hírlaphoz kerültem gyakornokként, majd munkatársként. Első munkahelyem nagyon jó műhelynek bizonyult rengeteg olyan impulzust kaptam egy remek csapattól, ami egész munkásságomat meghatározza. Később az újság megszűnése után a Blikk bulvár napilaphoz kerültem, ami egy teljesen más fotózást kívánt meg tőlem. Később még számos napi és hetilapnál dolgoztam, politikai és bulvár lapoknál  (Színes Bulvár Lap, Heti Válasz, Népszabadság Magazin, Best Magazin).

A Best magazinnál töltött évek során ismét egy teljesen más világba csöppentem, betekintést nyertem az ismert emberek világába, így mára már ez is ismerős közeg számomra.  2006 óta  dolgozom szabadfoglalkozásúként, mely váltást megelőzött egy indiai utazás, ami vízválasztó volt életemben, a mentalitásomon csiszolt és nyitottam más tevékenységek felé is, elsősorban olyanok felé, ami gyermekekkel kapcsolatos. 2006-tól az Unicef önkénteseként is dolgozom, fotózom, ennek köszönhetően jártam kint Afrikában is.

Mauritániában és Kenyában, utóbbiban árvaházban és nyomornegyedek iskoláiban töltöttem hosszabb időt. Mauritániában az egészség ellátást tanulmányoztuk, az oltásokat, elsősorban a kismamáknál és babáiknál. Mindenképpen fontos utak voltak számomra az afrikai utak, sokat változtatott az értékrendemen. Szabadfoglalkozásúként több magazinnak is fotózom (Hot magazin, Kismama magazin, Meglepetés), reklámügynökségeknek, rendezvényszervező cégeknek és esküvőkön. A munka mellett elvégeztem a Szegedi Tudomány Egyetem nemzetközi kommunikáció és elektronikus média szakát.  Tanultam újságírást, szerkesztést is.

Indiai utam után kezdtem el jobban foglalkozni a gyermekek világával és a jógával, jelenleg a Nyugatinál az Aranyélet Központban tartok gyermekjógát.

Szeretem az önkifejezés minden lehetséges formáját, legyen az írás, fotózás, tánc, ének vagy festés-rajzolás. Elvégeztem egy jobb agyfélteke rajztanfolyamot, ami sokat segített abban, hogy le tudjam rajzolni a fejemben élő képeket.

 

 

 

Önéletrajz

 

 

Személyes adatok:

Név: Hortolányi Anikó
Születésihely és idő: Budapest, 1975. 08. 04.
Tel.szám: 70/ 77 22 655
E-mail: aniko.hortolanyi@gmail.com

Iskolák:

2008: Ashram Jógaiskola, gyermekjóga oktató
1999-2005: Szegedi Tudomány Egyetem, nemzetközi kommunikáció szak, elektronikus média szak, újságírás-szerkesztés
1995-1996: Bálint György Újságíró Iskola (MÚOSZ), fotóriporter szak
1993-1995: Práter Iskola, fényképész szak
1989-1993: Dózsa György Gimnázium, érettségi

Munkahelyek:

2006-tól:    Szabadfoglalkozású
2003-2006: Best Magazin
2002-2003: Népszabadság Magazin
         2002: Színes Mai Lap
2000-2001: Heti Válasz
1999-2000: Mai Nap
1996-1998: Blikk
1994-1996: Esti Hírlap gyakornok, majd munkatárs.

 

Kiállítások:

2009 Gyermekfotó kiállítás

2009 Az év fotói 2008
2008 Az év fotói 2007
2008 Sajtófotó kiállítás Néprajzi Múzeum
2005 Az év fotói 2004
2001 Az év fotói 2000
2000 Önarckép kiállítás
1998
Az év fotói 1997

1998  Sajtófotó kiállítás Néprajzi Múzeum
1997
Az év fotói 1996
1996 Az év fotói 1995

1995 Az év fotói 1994

  

 

Hírek

  • NYÍLT HÉTVÉGE!
    2010-01-12 00:46:38

    MEGNYITOTTUNK!!!

    Szeretettel várunk minden kedves érdeklödőt nyílt hétvégénken, melynek időpontja január 16-17. szombat-vasárnap 10-18 óráig. Gyere, nézz körül, próbáld ki önmagad, választhatsz számos foglalkozás között. Jóga, Nia, masszázs, kerámiázás, Heavy bag training, tánc, drámafoglalkozás, találj rá a kiteljesedésedhez vezető utadra!

     

  • NYÍLT HÉTVÉGE!
    2009-12-27 15:44:21

    Örömmel értesítünk mindenkit, hogy hamarosan megnyitja kapuit az Aranyélet Központ! Nyílt hétvégénken szeretettel várunk mindenkit, aki keresi a kulcsot Önmaga  kiteljesedéséhez vagy családi körben szeretné jól érezni magát.

Asztali nézet